Bejelentkezés

Regisztrálás


Nem akart elszakadni megmentőjétől a ragaszkodó őzgida

Nem akart elszakadni megmentőjétől a ragaszkodó őzgida

A Yellowstone Nemzeti Park közelében élő Darius Sasnauskas szemtanúja volt annak, ahogy egy őz a birtokán hozta világra két kicsinyét. Az egyik őzgida azonban a sérült lába miatt lemaradt a családtól, és egyedül maradt miközben a közelben vadállatok leselkedtek rá. A férfi tudta, hogy az őzikének így semmi esélye sincs a túlélésre, ezért úgy döntött, hogy gondoskodik róla, majd miután megerősödik visszaengedi a szabadba. “Nem támogatom, hogy az emberek vadállatokat vegyenek magukhoz és háziállatként tartsák őket, de ebben a helyzetben nem volt más választásom, hiszen nem lett volna esélye a túlélésre egyedül” – mondta az őzgida megmentője. A sérült kis állat egyébként csodásan érezte magát a megmentőjénél és rögtön összebarátkozott a ház többi lakójával, a kutyákkal és a macskákkal is.

A sérült őzike a férfi gondoskodásának köszönhetően meggyógyult és szépen növekedett. Mivel a gida eléggé megerősödött Darius megpróbálta visszaengedni a természetbe. A férfi többször is elvitte az erdőbe és megpróbálta szabadon engedni, ám sokáig nem járt sikerrel. A ragaszkodó őzike ugyanis mindenhova követte a megmentőjét és kezdetben semmilyen érdeklődést nem tanúsított fajtársai iránt. A férfi azonban kitartó volt és addig próbálkozott míg végül a gida és családja újra egymásra nem talált. Darius elmesélte, hogy néhány héttel később az őzcsalád ismét feltűnt a közelben, így megbizonyosodhatott róla, hogy egykori védence biztonságban van és szépen cseperedik. (videó lentebb)

item-436x item-436x item-436x item-436x
686 Utoljára frissítve: 2016. május 26., csütörtök 08:59

Ezt olvasta már?

  • 2015. szept. 03. 06:05 Állati hírek
    Bevállalt egy golyót a gazdija helyett a süket kutya, most mégis otthontalan
    Kiko, a New Yorkban élő kutya 2012-ben lett címlapsztár a hősiessége miatt: megmentette a gazdáját egy fegyveres rablótól, aki betört az otthonukba. Azonban senki sem akarja örökbe fogadni Kikot, mert sokkal több figyelmet igényel egészséges, fiatal társainál.
  • 2015. nov. 09. 10:48 Állati hírek
    Egy 9 éves kisfiú kutyamenhelyet épített
    A 9 éves Ken úgy nőtt fel, hogy mindig segíteni akart az elkóborolt állatoknak. Néhány hónappal ezelőtt felkerült pár fotó az internetre, ahol Ken néhány állatot ápol, az emberek pedig elkezdték küldeni az adományokat.
  • 2015. máj. 29. 08:51 Állati hírek
    8 olcsó tipp a szúnyogok ellen
    A heves esőzések, a belvíz, a folyamatosan emelkedő hőmérséklet mind-mind kedvezett a szúnyoglárváknak; az elmúlt hosszú hétvégén konkrétan már az agyamra mentek a vérszívók a Duna-parton. De kismadarak azt csiripelték, hogy a Balatonnál (hiába volt május elején biológia szúnyogirtás), a…
  • 2016. ápr. 29. 23:04 VEL-VET hírek
    Dióbél
    SAMU az energikus foxi egyik pillanatról a másikra rosszul lett. Gazdái elhozták hozzánk, mert nem tudták mire vélni ezt a hirtelen romlást. Szerencsére a probléma forrását gyorsan megtaláltuk...
  • 2015. jún. 30. 07:53 Állati hírek
    Kapafogú őselefántot találtak Romániában
    Hét-nyolcmillió éve élt hatalmas kapafogú őselefánt csontvázának és agyarának több darabja került elő egy útépítéskor Románia keleti részén, a Vaslui megyei Gherghesti község területén – írták román lapok a hétvégén a Mediafax hírügynökség jelentésére hivatkozva.

Segítsünk rajtuk!