Bejelentkezés

Regisztrálás


2016. február 02., kedd 08:01 Állati hírek

Kipusztulhatnak a sivatagi elefántok Maliban

Kipusztulhatnak a sivatagi elefántok Maliban

Természetvédők figyelmeztetése szerint három éven belül kipusztulhat a világ utolsó két sivatagi elefánt csordájának egyike Maliban, hacsak a helyi kormány nem tesz többet megóvásukért. A vadorzók a dzsihadista csoportok jelenlétéből és egyéb nyugtalanságokból fakadó káoszt kihasználva virágoztatják fel az elefántcsont-kereskedelmet a nyugat-afrikai ország északi részén.

Idén januárban eddig 16, tavaly nyolcvannál is több elefántot öltek le Maliban – mondta Susan Canney, az amerikai Wild Alapítvány mali elefántprojektjének igazgatója. Hozzátette: ötven vadőrük várja, hogy munkába állhasson, de ehhez a kormány jóváhagyására van szükség.

“Mali tétlenül nézi, ahogy mészárolják az elefántjait. Ha ez így folytatódik, akkor három éven belül az összes ormányost elveszítjük” – hangoztatta a szakember. A 2007-ben végzett utolsó elefántszámláláskor 350 példányt számoltak az országban.

A nyugat-afrikai állam kormánya egyelőre nem szólalt meg az ügyben. A hadsereg a közelmúltban megerősítette az elefántcsordának otthont adó Gourma régió ellenőrzését. A mali elefántagyar feketepiaci értéke akár az ötezer dollárt (1,4 millió forint) is elérheti.

Egykor elefántok tízezrei barangoltak a Nyugat-Afrika partjai és a Nílus medencéje közötti területen, azonban az illegális vadászat és életterük folyamatos szűkülése miatt drámaian lecsökkent egyedszámuk. Többségük ma már kisebb, 100 példánynál is kevesebbet számláló, elszigetelt csoportokban él. A világ másik ismert sivatagi elefánt-állományának Namíbia ad otthont.

1050 Utoljára frissítve: 2016. április 27., szerda 19:31

Ezt olvasta már?

  • 2015. okt. 06. 08:02 Állati hírek
    Megölték Legolast, a gepárdot
    Felesleges orvvadászat lehetett az, aminek áldozatul esett a botswanai gepárd, akit a kutatók is megfigyeltek.
  • 2016. febr. 22. 07:58 VEL-VET hírek
    Együtt egy közös ügyért
    2016 február 12. péntekén érkezett egy röpke felkérés: "- Beszélj légyszíves állatorvosként az Együtt Egy Ügyért, Együtt az Állatkínzás Ellen tömegtüntetésen a Parlament előtt!" Nem tétováztam, egyből igent mondtam.
  • 2015. szept. 15. 07:48 Állati hírek
    Kleptomániás macska bukott le Amerikában
    Tigger, a kleptomániás macska Amerika új kedvence. Tigger egy Portlandban élő rendőr, Dave Kempas cicája. A férfi évekig értetlenül állt azelőtt, hogy állandóan játékokat, különféle használati tárgyakat, mindenféle kacatokat és szemetet talál az udvarán...
  • 2015. júl. 11. 08:40 Állati hírek
    Elválaszthatatlanok a mentett kisoroszlánok
    A két oroszlánkölyök, Shalom és Salaam márciusban születtek Gázában, és életük első két hetét a Rafaah állatkertben töltötték. Ott azonban nem tudtak róluk megfelelően gondoskodni, hiszen az állatkert rendkívül nehéz anyagi helyzetben van, és komoly károkat szenvedett a légicsapások idején.
  • 2015. szept. 11. 14:13 Állati hírek
    Megdőlt az egyfolytában alvás világrekordja
    Az Európában élő nagy pele a pelefélék családjának legnagyobb képviselője. De nem csupán ebben tart rekordot, egy új kutatás szerint ez a világ legaluszékonyabb állata. Képes akár 11 hónapot is aludni egyhuzamban.

Segítsünk rajtuk!